WINTERMANTEL ZSOLT

Nekem Újpest a város. Közösségünk akár a család, erőt és kitartást ad, hogy közösen többet tehessünk: Együtt Újpestért!
2016.05.23.

Gyorsabb, könnyebb ügyintézés - kormányablak Újpesten

Az elmúlt hónapokban teljesen megújult az István úti okmányiroda. Az épületben megnyitott az első újpesti kormányablak is. Az ünnepélyes megnyitót május 18-án tartották.

Ez a változás jelentősen megkönnyíti a hivatalos ügyek intézését. Az új integrált ügyfélszolgálat több mint ezerszáz ügyben nyújt segítséget és tájékoztatást. A megnyitón beszédet mondott Wintermantel Zsolt polgármester, dr. György István, kormánymegbízott és dr. Ignácz István a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke.

undefined


A polgármester beszédében azt mondta: „Meggyőződésem, hogy az új rendszer, az új kormányablak tovább fogja javítani az újpestiek életminőségét, tovább erősíti helyi kötődésüket, hogy minden ügyüket itt, a jól megközelíthető városközpontban intézhetik el.

Városunk kormányablaka nem csupán családias hangulatától, de rendhagyó színeitől is különleges lesz. Az egységes zöld dizájnt Újpesten természetese a lila váltja fel. A dolgozók egységes viseletéhez tartozó zöld sálat Újpest Önkormányzata és dr. György István kormánymegbízott jóvoltából lilára cserélik.