WINTERMANTEL ZSOLT

Nekem Újpest a város. Közösségünk akár a család, erőt és kitartást ad, hogy közösen többet tehessünk: Együtt Újpestért!
2015.06.15.

Megemlékezés a keresztényüldözések áldozatairól

Ökumenikus imaalkalommal emlékeztek a történelmi egyházak újpesti lelkészei és a hívek a világban zajló keresztényüldözések áldozatairól június 12-én az Újpest-Kertvárosi Szent István Templomban. A megemlékezésen közreműködött Krizsik Alfonz színművész és a Laudate kórus.
 

Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő, a megemlékezés szervezője köszöntötte a megjelenteket: - Szomorúan tapasztaljuk, hogy a XXI. században a keresztények üldözése világszerte rohamosan terjed. Ez alól sajnos egyetlen kontinens sem kivétel, még Európa sem. Szükséges tehát, hogy ezt magunkban tudatosítsuk, és amennyire lehetséges, ki-ki a saját életében is tegyen ellene. De hangsúlyozom, hogy mi ezt csak békés eszközökkel és a kiengesztelődés jegyében tehetjük.

Horváth István, az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia kormányzója, a rendezvény házigazdája beszédében kifejtette: – Világszerte bántják, üldözik a keresztényeket, s közben arra hivatkoznak, hogy ez az ő igazságuk. De kié is lehet valójában az igazság? Mit tehetünk mi? Az imáinkkal segítünk, azokért a keresztény testvéreinkért imádkozunk, akik akkor sem tagadják meg hitüket, amikor emiatt az életük kerül veszélybe.

undefined


Solymár Péter evangélikus lelkész arra emlékeztetett, hogy amikor 2010-ben a futball világbajnokságot a Dél-afrikai Köztársaságban rendezték meg, mindenki azt hitte, hogy az afrikai, európai, ázsiai kultúrák közelebb kerülnek majd egymáshoz. A 2011-es Arab tavasz eseményei is azt hirdették, hogy technikai, társadalmi változás, megújulás jön és béke lesz. Szalmaláng volt ez a lelkesedés, mindennek az ellenkezője történt. Elveszett a megbékélés, az emberség.

Zámbó András, a Káposztásmegyeri Református Gyülekezet lelkésze egy dokumentumfilmmel kapcsolatos élményét osztotta meg a jelenlévőkkel, amely arról szólt, hogy az év elején 21 egyiptomi keresztényt végeztek ki fanatikusok a tengerparton. A filmben megkérdezték az egyik mártír édesanyját, hogy mit tenne, ha szembejönne vele a fia gyilkosa, és ő azt válaszolta, hogy behívná a házába, s imádkozna érte, hogy az isten szabadítsa meg a tudatlanságától.

Szerdócz Ervin újpesti rabbi is beszédet mondott a megemlékezésen. Bár megbetegedett, mégis összeszedte minden erejét, hogy itt legyen, mert mint mondta: – Ahol üldöztetésről van szó, ott a rabbinak helye van. Mi megsiratjuk azokat, akik ártatlanul halnak meg, s azt mondjuk, legyen béke! Az ideológiák előbb-utóbb elvesznek, nem lesz helye a csak erőből történő hatalomgyakorlásnak. Azt valljuk: - Sose tegyél olyat másnak, amit magadnak ne tennél!

Mészáros Kornél, az újpesti baptista gyülekezet lelkésze személyes élményeiről beszélt. Gyermekként sokat gúnyolták amiatt, hogy ő volt a baptista lelkész fia. Aztán amikor felnőttként teológiára jelentkezett, s következett a katonai szolgálat, őt teológus társaival együtt a börtönviseltek közé, „büntetőezredbe” helyezték. Két éven át csak úgy tudta elviselni a körülményeket, hogy a különböző felekezetű teológus bajtársaival titokban összejöttek, olvasták a Bibliát, imádkoztak. – Örömmel vállaljuk a hitünket most is, és valljuk, Isten mindenhez ad erőt. Aki ma a keresztényeket üldözi, az Isten gyermekeivel került szembe!

Az elmélkedés után a templomkertben Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere szólt a megemlékezésen résztvevőkhöz.
– Fontos és példaértékű lépésnek tartom, hogy egyre több helyen hívjuk föl a figyelmet a növekvő veszélyre, ami az emberek szabad vallásgyakorlását fenyegeti világunkban. S különösképp ideje van annak, hogy a korunkban ismét egyre hevesebb keresztényüldözések kapcsán szólaljunk föl. (… ) Az ENSZ izraeli nagykövete, Ron Prosor szerint a „keresztények az új évezred zsidói”. Az emberjogi szervezetek adatai világosan alátámasztják azt, amit Ferenc pápa is egyértelműen kimondott: „A keresztényeket üldözik”. Nekünk, magyaroknak, európaiaknak kötelességünk egységesen kiállni mindenfajta faji, etnikai, vallási alapú kirekesztés, üldözés ellen – történjen az bárhol a világban. Ha hagyjuk, ha közömbösen hallgatunk, akkor bizonyos, hogy ezek a gonosz jelenségek egyre inkább elhatalmasodnak körülöttünk. Időről-időre hallatnunk kell tehát a hangunkat azok védelmében, akik üldöztetést szenvednek a hitük, meggyőződésük, vallásuk miatt.

Az egybegyűltek a beszédet követően gyertyát gyújtottak, s helyeztek el a templomkertben lévő Krisztus szobornál.

(ujpest.hu)