WINTERMANTEL ZSOLT

Nekem Újpest a város. Közösségünk akár a család, erőt és kitartást ad, hogy közösen többet tehessünk: Együtt Újpestért!
2015.04.14.

Észak-Pest megérdemel egy új kórházat! - Nyílt levél

Újpest polgármesterének nyílt levele a döntéshozókhoz a megépíteni kívánt új budapesti kórházzal kapcsolatban.

Újpest polgármestereként az a határozott véleményem, hogy a kormány által megépíteni kívánt új budapesti kórház legjobb helyen az északi régióban, azon belül itt, Újpesten lenne. Nagyon sok komoly gyakorlati érv szól emellett.

Újpesten kiváló közlekedési adottságú területen épülhetne meg az új kórház, a Káposztásmegyerre tervezett intermodális közlekedési csomópont szomszédságában, az M0-tól fél kilométerre. Így nem csak az újpestiek, hanem a XV. kerület, és a Megyeri híd révén a III. kerület lakói számára is könnyen megközelíthető, korszerű ellátást biztosíthatna. Ez már önmagában 300 ezer embert jelent, s ha hozzávesszük az agglomerációban élőket, akiknek nagy része a fővárosban dolgozik, akkor már közel félmillió ember egészségügyi ellátásáról beszélünk.

undefined


Ha a kórház és a csomópont is megépül, oda a főváros szinte bármely részéből el lehetne jutni maximum 50-60 perc alatt. Ellentétben például a volt OPNI területével, ami nehezen megközelíthető még a Széll Kálmán térről vagy a Hűvösvölgyből is, nemhogy a főváros más kerületeiből. Sokkal kevesebb ember ellátását szolgálná egy ott megépülő kórház.

Az Észak-Pesten élő emberek nagyon régóta nem kaptak kézzel fogható segítséget az egészségük megőrzéséhez sem az államtól, sem a fővárostól. Az itt élők joggal érzik úgy, hogy az állam és a főváros is sokkal tartozik Újpestnek. A rendszerváltás utáni 20 évben minden kampányban ígérgettek Káposztásmegyerre metrót, kórházat, egyéb fejlesztéseket, amelyekből nem lett semmi, ellenben a Demszky-érában hagyták lepusztulni a kórházainkat, a szakrendelőnket, bezárták a szülőotthonunkat. Holott mi tudjuk, hogy Újpest, mielőtt a fővároshoz csatolták, önálló városként kórházakat, orvosi rendelőket tartott fönn, képes volt saját polgárainak egészségügyi ellátását önerőből, magas színvonalon biztosítani.

Úgy gondolom tehát, Észak-Pest minden értelemben megérdemel végre egy új kórházat. Az sem mellékes, hogy egy ekkora egészségügyi beruházás az adófizetők forintjaiból 500 ezer vagy 50 ezer ember egészségét szolgálja-e. Újpest és az Északi Pesti régió nevében szeretném ezeket a gyakorlati és társadalmi szempontokat a döntéshozók figyelmébe ajánlani.

Budapest, 2015. április 14.

Wintermantel Zsolt
Újpest polgármestere