WINTERMANTEL ZSOLT

Nekem Újpest a város. Közösségünk akár a család, erőt és kitartást ad, hogy közösen többet tehessünk: Együtt Újpestért!
2014.09.26.

Javult a közbiztonság

Zárórendezvény és konferencia keretében mutatták be és összegezték a tavaly útjára indult, Áldozatsegítő Hálózat fejlesztése Újpesten című projektet szeptember 20-án a Polgár Centrumban.

A mentálhigiénés tanácsadást, mediációt, képzéseket és tájékoztató előadásokat is magában foglaló projektet több mint 78 millió forintból valósították meg, uniós támogatással. Wintermantel Zsolt köszöntőjében jó együttműködésként értékelte az elmúlt másfél évet.

A polgármester arra is rámutatott, hogy a közbiztonság összetett dolog, amelybe beletartozik a bajkezelés is. Emlékeztetett arra is, hogy az önkormányzat többet tesz a közbiztonságért, mint az hivatalosan a feladata volna. Wintermantel Zsolt jó együttműködésként értékelte az elmúlt időszak összehangolt munkáját, emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy még idén több mint ötven térfigyelő kamerát helyeznek üzembe.

undefined


Dr. Szabó Andrea szociológus-politológus felidézte: tavaly júniusban telefonos felmérést végeztek, amelynek során az újpestiek közbiztonsággal kapcsolatos álláspontját mérték fel. - Az elmúlt másfél évben a megkérdezettek szerint csökkent a lopások száma. A betörésektől ugyananynyian tartanak, mint tavaly, és az erőszakos cselekményektől sem félnek többen - emelte ki a szociológus.

A felmérésből kiderült még: legtöbben a rendőrségtől várnak segítséget, de a megkérdezettek jelentősnek értékelik még az önkormányzat, az egészségügy és a polgárőrség szerepét is. Irányítószám szerinti bontásban tavalyhoz hasonlóan ugyancsak az 1045-ös és az 1048-as körzet mutatkozik valamivel biztonságosabbnak az újpesti átlagnál.

Noha az általános statisztika azt mutatja, hogy sötétedés után a legkisebb településeken lépnek legtöbben bátran utcára, Újpestet biztonságosnak látják. A megkérdezettek adataiból az derül ki, nagyjából annyian lépnek bátran utcára az esti órákban, mint egy kistelepülésen. (Újpestet csaknem százezren lakják.)

Dr. Szabó Andrea az ismertetőjét azzal zárta: a mintavétel alapján Újpestet biztonságosabbnak látják, mint korábban, Budapest megítéléséhez képest továbbra is kedvezőbb maradt a szűkebb pátriáról alkotott szubjektív kép. A biztonságérzetet egyébként a megkérdezettek szerint továbbra is a megfelelő közvilágítás, a térfi gyelő kamerák megléte és a rendszeres rendőri jelenlét befolyásolja leginkább.

MI AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ HÁLÓZAT?
A hetvennyolcmillió forint uniós támogatással megvalósult projekt kettős céllal jött létre. Azoknak a számára, akik már áldozatai voltak valamilyen erőszakos cselekménynek, elsősorban mediációs, mentálhigiénés segítséget kínált, az áldozattá válás szempontjából két legveszélyeztetettebb korosztály, a 10-18 évesek és az idősek számára pedig ismertető- megelőző előadásokat szerveztek. A programban részt vevő dolgozók érzékenyítő és kommunikációs tréningeken vettek részt, az előadások pedig - az iskolai osztályokat, pedagógusokat, valamint az időseket is beleszámítva - több ezer újpestihez jutottak el. Maga az Áldozatsegítő Hálózat híre is sokak előtt ismert: a reprezentatív minta minden negyedik megkérdezettje hallott róla. 

 

(ujpest.hu)