WINTERMANTEL ZSOLT

Nekem Újpest a város. Közösségünk akár a család, erőt és kitartást ad, hogy közösen többet tehessünk: Együtt Újpestért!
2014.08.29.

Újpesti Városnapok - Az önkormányzat elismerései

A Városnapok nyitónapján került sor az év legrangosabb eseményére, az Újpest Díszpolgára kitüntető elismerések, az Újpestért díjak, és az Elismerő Oklevelek átadására a Városháza zsúfolásig megtelt dísztermében augusztus 28-án.

Az ünnepség az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium negyedikeseinek rövid dalcsokrával kezdődött, majd Wintermantel Zsolt lépett a mikrofon elé, hogy a várost, és a benne élt vagy élő tehetségeket méltassa.

Úgy fogalmazott, azért gyűltünk össze, hogy az újpesti közösség háláját és nagyrabecsülését fejezze ki azoknak, akik sokat tettek és tesznek Újpestért.
– Minden közösségnek szüksége van olyanokra, akikre büszke lehet, felnézhet, irányt mutat. Egy életerős városnak lelke van, ami nem más, mint a helyi közösség szelleme – fogalmazott.

Kiemelte: Újpest nem csak a régmúltban, hanem az elmúlt pár évben is jeleskedett.

Egyben a közönség figyelmébe ajánlotta az önkormányzat a városnapokon bemutatandó Újpest régen és ma című könyvet, amelyben Újpest jellegzetességeit és a közelmúltban elért sikereit - pl. Tarzan Park, Újpest, mint legsportosabb város, valamint az UTE olimpiai éremszerzései - mutatja be. A sportolók egy másik, az Újpest olimpikonjai című kötetben (is) szerepelnek.

További sikereket is sorolt a polgármester: Újpesten működik Magyarország első állatvédelmi járőrszolgálata, miénk a legszebb víztorony, de sikerként értékelte a közösségi programokat is. Szerinte Újpest a legjobbak városa és azt szeretné, hogy a legjobb legyen mindenben. A kitüntetettek pedig legjobbak a legjobbak között – zárta gondolatait.

Majd a díjak átadása következett. A kitüntetettek az elismeréseket Wintermantel Zsolttól vették át.

undefined

Az önkormányzat Képviselő-testülete döntése értelmében 2014-ben Újpest Díszpolgára címben részesült Meláth Andrea operaénekes művész, a Zeneakadémia tanszékvezető egyetemi docense.

1998-ban Sziklay Erika növendékeként szerezte meg énekművész diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ebben az évben Fischer Annie-ösztöndíjas volt. A hazai koncertek mellett külföldön is gyakran vendégszerepel. Repertoárja sokrétű. Számos opera, oratórium és kantáta szólistájaként lépett már színpadra. Bartók: A Kékszakállú herceg vára női főszerepét Budapest mellett a világ számos országában énekelte.

Meláth Andrea szülővárosáról sem feledkezik meg, hiszen rendszeresen fellép Újpesten, civil szervezetek meghívásának mindig örömmel és önzetlenül tesz eleget.
Újpest Díszpolgára elismerést vett át Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, aki 1974-ben kezdett el vívni az Újpesti Dózsában, 1982-ben pedig már hetedik lett a junior világbajnokságon. Visszavonulása után az Újpesti Torna Egylet ügyvezető elnökévé választották, majd 1998 és 2001 között a klub elnöke volt. 1998-ig betöltötte az Újpest FC ügyvezetői posztját. 2001 decemberétől a magyar vívó-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott.

Az év magyar vívója címet vehette át 1989-ben, 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben. A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki 1992-ben és ugyanebben az évben, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét 1996ban kapta.

Újpestért díjat kapott Andrejszki Judit régizene-orgona előadóművész, aki a magyar régizenei élet emblematikus alakja. ( Az elismerést egy később időpontban veszi át). Újpestért díjban részesült Kőrösné dr. Mikis Márta tudományos kutató, aki egyben az Újpesti Városvédő Egyesület és az Újpesti Közművelődési Kör alapító tagja is.
Szintén Újpestért-díjas lett Noskó Ernő labdarúgó, aki az Újpesti Dózsában 246 bajnoki mérkőzésen szerepelt, 4 gólt szerzett. 1974 és 1978 között a másodosztályú Budafoki MTE színeiben játszott, majd négy évet töltött el a Chinoin csapatában és itt fejezte be aktív labdarúgó pályafutását.

Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevelét kapta Bodánszky Péter látszerészmester, a Budapesti Rendőr Főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága,- az elismerést dr. Terdik Tamás alezredes, Újpest rendőrkapitánya vette át- Czermann Tamás autóvillamossági szerelő mester, a Káposztási Családok Egyesülete - képviseletükben Smohay Ferenc elnök és felesége vette át az oklevelet- továbbá Saly Péter faipari technikus, az Újpest-Árpád Lions Club elnöke, valamint az Újpesti Piac- és Vásárcsarnok eladóinak közössége. Az elismerést Báncs Ferenc, az eladói közösség képviselője vette át.


A díszpolgári ünnepségen méltatták Újpest - 2014-es- Borát, amelyet Posta Péter és Posta Gergely, azaz maguk a termelők mutattak be.

Az ünnepség fogadással zárult.

 

(ujpest.hu)