WINTERMANTEL ZSOLT

Nekem Újpest a város. Közösségünk akár a család, erőt és kitartást ad, hogy közösen többet tehessünk: Együtt Újpestért!
2014.08.29.

Tanévnyitó a megújult Karinthyban

Több mint hatszáz diák, köztük kilencvenhat elsős kezdte meg a tanévet a homlokzatszigetelésen és nyílászárócserén átesett Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.

Az elsősök – tavalyhoz hasonlóan - az önkormányzat ajándékát vehették át a polgármestertől.

A pénteken kora este megtartott évnyitó ünnepség a 2.b osztály műsorával kezdődött – az iskola hagyománya szerint a másodikosok köszöntik az elsősöket – majd Thurnerné Gadó Ágnes igazgatónő lépett a mikrofonhoz.

undefined

- Rövid volt a nyár, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy vannak, akik ma még evezőtáborban voltak és onnan érkeztek az évnyitóra. Hozzátette: több mint hatszázan kezdik meg a tanévet a Karinthyban, közülük egyébként háromszázhetvenkilenc diák vett részt nyári táborban.

Külön kiemelte: negyvenhét nyolcadikos diák szerzett középfokú, nyolc pedig felsőfokú(!) nyelvvizsgát, ezután a mostani nyolcadikosokhoz fordulva azt mondta: ez a szám jelzi, hogy aki sokat dolgozik, eredményt ér el. Egyben azt is üzente nekik, a felvételire idejekorán meg kell kezdeni a felkészülést.

undefined

Wintermantel Zsolt azzal kezdte szavait: egy iskola minőségét három dolog, a pedagógiai közösség, a diákok nyitottsága és rátermettsége, valamint maga a helyhatározza meg.

- A helyről elmondhatjuk, hogy az elmúlt években megújult az udvar, (műfüves focipályát is létesítettek), a tornaterem, az újraszigetelt és nyílászárócserén átesett épület pedig valódi minőségi ugrást jelent – fogalmazott a polgármester. Hozzátette: a bejáratnál lévő felirat és színes ceruzák az igazgatónő ötletei, Thurnerné Gadó Ágnes ugyanis azt kérte, hogy a fel nem használt szigetelőanyagból formázzák meg ezt a dekorációt. (Az egyedi ötletet és a megvalósítást rögtönzött vastaps fogadta.)

Szavai után a polgármester az elsős osztályok egy-egy képviselőjének nyújtotta át az önkormányzat ajándékcsomagját, ami egy sporttáskát, labdát, egy Újpestről szóló mesekönyvet és egy kulcstartót foglal magában. A Karinthyban egyébként három elsős évfolyam, összesen kilencvenhat elsős kezdi meg a tanévet.

 

(ujpest.hu)